Máté Attila

Tanulmányait az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán, Infokommunikációs hálózatok szakirányon szerezte. Itt ismerkedett meg az IP távközlés alapjaival.

Szakdolgozata az “Áttérés VDSL Technológiára az Internetes Hozzáférési Hálózatban” címmel az Invitelnél szerzett tapasztalataira épült. Azt is megtanulta, hogyan növelhető a sebessége és tehermentesíthető a régi rezes hálózat optikai technológiák alkalmazásával. Itt szeretett bele az IP távközlésbe, mint rezes, mint optikai technológiákon.

 

  • Szakmai háttér

    Pályakezdőként az Invitel hálózatfelügyeleti csapatában dolgozott. Megismerkedett a cég által használt technológiákkal és eszközökkel, konfigurálással és egy éles hálózat működésével.

    Ezután az MVM NET hálózatfelügyeleti osztályán folytatta a tapasztalatszerzést. A Nemzeti Távközlési Gerinc üzemeltetés közben ismerkedett meg a hálózatban alkalmazott eszközökkel és azzal, hogy hogyan épül fel egy világesemény háttérből történő üzemeltetetése (Vizes VB).

    Következő állomása a Vodafone Szolgáltatás Menedzsment osztálya volt. Elsajátította a  menedzsment szemléletmódot, és egy új vezetékes szolgáltatás bevezetését. Ő dolgozta ki az új szolgáltatás üzemeltetési struktúráját is.

  • Milyen kérdésekkel fordulhatok hozzá?
    Optikai és vezeték nélküli technológiák
  • Érdeklődési kör/Hobbi
    Motorsport, olvasás és kertészkedés

Kapcsolódó termékek: