Amikor a kereskedő létrára mászik – ALTAI Super Wi-Fi teszthálózat kiépítése

Bizony vannak olyan pillanatok, amikor még a kereskedőnek is föl kell állnia a jó puha székből, és ingujjat feltűrve szerencsét kell próbálnia a gyakorlat vékony jegén… Nálunk erre viszonylag sokszor akad lehetőség, mint például most, amikor megérkeztek a várva várt újdonságok az ALTAI-tól, és mi úgy gondoltuk, hogy rögvest ki is próbáljuk őket, ezzel egy időben pedig még filmet is forgatunk több részben a termékekről és a rajtuk elvégzett tesztekről.

Egyelőre ízelítőként tekintsd meg, ahogy nagy lendülettel nekiveselkedünk, és kitelepítjük kültéri tesztünk résztvevőit a telephelyünkön 🙂

Természetesen nem csak a saját szórakoztatásunkra rakjuk össze a rendszert, ugyanis ezeken a berendezéseken fognak gyakorolni azok a lelkes érdeklődők, akik részt vesznek majd hamarosan induló ALTAI műhelyünkön.

A termékekről bővebb információt találsz megújult honlapunkon.

Hamarosan jelentkezünk a termékismertető és teszt videókkal, maradj velünk!

Szolgáltatásaink: